Biográfia

Nagy Hunor Attila dobos, zenei producer 1989 december 3-án, Budapesten született. Édesapja, aki maga is zenével foglalkozik, mint énekes és dalszövegíró, hamar megszerettette fiával a színpadot és a rivaldafényt. Hunor lelkesedése sem volt alaptalan, már 3-4 éves korában kiderült, hogy különös ritmusérzékkel rendelkezik, és kifejezetten jól bánik azzal a kezdetleges dobfelszereléssel, melyet külföldi barátok ajándékoztak a családnak. A folyamatos gyakorlás eleinte autodidakta módon, majd zenetanár mellett rövid időn belül meghozta a gyümölcsét. Kis idő múlva a kezdeti, amatőr dobfelszerelés is profivá nőtte ki magát, ahogy a mögötte ülő ember is.

Mindössze 6 éves volt, mikor először színpadra lépett a Beatrice zenekarral, ekkor még csak egyetlen dal erejéig. Az élmény olyannyira meghatározó volt, hogy az ezt követő 14 évben Hunor a zenekar mellett maradt, sőt, itt küzdötte fel magát az igazán megbecsült, és elismert dobosok közé. Ez idő alatt dolgozott technikusként, sofőrként, beugró dobosként is a Beatricénél, illetve számos egyéb projektben is közreműködött, mint a Motörhand zenekar (Motörhead tribute), Pretty visitors együttes (Arctic Monkeys tribute) vagy épp a Hatvan City Hard Core formáció. A zene iránti alázata töretlen maradt egész idő alatt. Talán ennek is köszönhető, hogy mára nincs olyan ember a szakmában, aki ne ismerné a nevét.

A zene mellett Hunor mindig szem előtt tartotta azt is, hogy muszáj több lábon állni, a „civil” életben is tudni kell érvényesülni, hiszen mindenki megtapasztalhatta, hogy a zeneipar is meg tud inogni, például egy világjárvány következtében.
2012-ben sikeres záróvizsgát tett a Milton Friedman Egyetemen Kommunikáció és médiatudomány szakirányon,
2013-ban pedig az ImPro School zenei producer képzését végezte el, ezzel is bővítve a szakmai repertoárt.

2010 meghozta számára az igazi áttörést: ő lett a Beatrice zenekar állandó dobosa, mi több, kommunikációs végzettsége révén a zenekar online felületeinek kezelése is rá hárult, melyeket azóta is aktívan szerkeszt.

2017-ben létre hozta a #NHA brandet, melyhez önálló közösségi oldalt, honlapot, webshopot és teljes arculatot alkotott meg. A social felületek kedvelőinek száma már a 2700-at is átlépte, ami nem csoda, hiszen a tartalmak változatosak, a zenés-dobos posztok mellett előfordulnak bensőségesebb, családi témák, magánéleti hírek is. 
A 2017-es év több szempontból volt különleges Hunor életében. Októbertől, mikor a nyári koncertturné véget ért, a klubok, arénák és sportpályák színpadjait az Új Színház zenészárka váltotta fel. A „Ricse, Ricse, Beatrice” elő zenés musical ekkor került először bemutatásra, és azóta is töretlen sikernek örvend. Ez a közeg teljesen új környezetnek számított a zenekar számára, de a kihíváshoz hamar alkalmazkodtak a zenészek. Elmondható, hogy minden produkció végére igazi koncerthangulat váltja fel a színház szolid légkörét.

2017 és 2020 között Hunornak lehetősége nyílt arra, hogy a partneri kapcsolatokat is stabilan kiépítse. Mára oszlopos tagja endorserként a Shure Magyarországnak, az Aquarian Drumheads Hungary-nek, a Hangszerarzenál csapatának, a Hungarian Legends ruhamárkának és az Artbeat Hungary-nek. 2020-ban egy új formáció is felütötte a fejét, ez pedig nem más, mint Barbaró Attila szólólemeze, melynek feldobolására Hunort kérte fel. Így –bár a 2020-as év kifejezetten eseménytelennek könyvelhető el zenész berkeken belül- mégis volt új a Nap alatt, koronavírus ide-vagy oda.

A 2021-es év is eseménydúsan indult. Fél év szervezés után elkészült Hunor és a H music Hungary lemezkiadó közös munkájának gyümölcse, a FERÓ75 – „Ahogy ti zenéltek…” Nagy Feró dupla tribute album. A lemezen Magyarország 32 vezető előadójának és együttesének feldolgozásai hallhatók.
Hunor karrierjére nézve a projekt különlegessége, hogy ő maga a lemez létrehozásában elsősorban producerként, sajtósként és menedzserként, és csak másodsorban dobosként működött közre.